Helyzetjelentés

Mi a legnagyobb dicséret, amit egy író(-féle) megkaphat közönségétől? Nem feltétlenül a „jó a könyved”. Inkább kérdés formájába van ágyazva: mikor lesz kész a következő? Közvetett, mégis őszinte dicséret ez, mely az aktuális kötetnek szól, hiszen mi a fészkesért érdekelné a következő megjelenési dátuma, ha az nem tetszett neki? Ha csak azért nem, hogy addigra a Holdra költözzék, hátha ott nem tudod tukmálni neki életműved következő darabját. De ez nem valószínű. Ha meg csak udvariaskodni akar, elintézi egy „jó a könyveddel”.

Ezek után arra kell ügyelni, nehogy elcsábulva kiadj a kezedből valami teljesség illúzióját keltő félmunkát. Hatékonyságot istenítő világunkban kevesen értik meg: a gyorsaság és a minőség esküdt ellenségek! Sajnos – vagy inkább szerencsére – olyan tényezők is befolyásolhatják egy új regény vajúdási idejét, mint a családdal való törődés, vagy egy nem annyira utált hétköznapi munka, melyben szerzőnk majdnem annyira el tud merülni, mint az írásban.

Felsoroltak közül szegény írás volt az, amelyik mindig ráért holnap. Ezért is hívtam életre azt az alkotói csoportot, melyről múlt héten írtam. Itt néhányan, írni szerető emberek közöljük egymással: nem ér rá holnap! Az író az, aki ír. Mióta ezt tudom, (magamhoz viszonyítva) begyorsultam. Bár lenne néha egybefüggő négy-öt órám alkotni, de ha nincs is, legalább a mindennapi pici előrehaladásnak köszönhetően nem esek ki saját történetem kerékvágásából.

Hogy mi is ez? Keletkezési körülménye tipikus példabeszéde lehetne az „ember tervez…” kezdetű szállóigének. A Fanyűvök könyv után pihenni szerettem volna, mikor munkám egyik volt iskolámba szólított. (Van egy pár ilyen, sokszor költöztünk, plusz egy kicsapás tarkította tanulóéveimet.) Mivel adott oktatási intézmény azon ritkák egyike volt, ahova kedves emlékek is kötnek, a folyósókon lófrálva merengtem: ha valahogy el lehetne intézni, hogy visszakerülhessek oda tizenévesként, mit tennék másképp mai eszemmel? Tudom, meglepő, amit írok, de nem lehetett ezt elintézni – csupán a fikció szintjén. Ezért 2015 nyarán megalkottam egy regényhőst, aki – nem akaratlagosan – visszakerül saját múltjába. Mit kezd a helyzettel? És minden valóban olyan egyszerű, mint amilyennek évtizedek távlatából tűnik?

Tudom, hogy több ilyen témájú mű létezik. Ez az első különbség a Fanyűvők és ezen egyelőre címtelen történet között. Első könyvem témáját rajtam kívül valószínűleg senki sem tűzte tollvégre, most meg egy félig letarolt mezőn keresek begyűjtetlen kalászokat.

A másik lényegi különbség az imént leírtakból fakad: még a nemzeti jeti cselekménye A pontból B pontba tartó lineális történet, addig az új könyvben idősíkok, sőt helyszínek vannak egymásra pakolva. Remélhetőleg nem lesz zavaróan eklektikus olvasmány; a rengeteg képvillantás nem megy az egység, a követhetőség rovására.

A helyszínekkel való játszadozásra Betty Forester írónő vett rá. Azt sugallta: úgy is lehetek egy helyszínen, hogy ott sem vagyok. Egy kis utánanézéssel összerakhatom a hangulatot, túlságosan precíz leírásokkal pedig ne vegyük el az útikönyvszerzők kenyerét! Hiszen nálunk, fikciósoknál minden város csupán díszlet. A kapzsiság ugyanúgy tombol a mátravidéki falucskában, mint Las Vegasban. Ne feledkezzünk meg a hatodik érzék hatalmáról sem: az írás relaxált állapotában sűrűn beletrafálhatunk olyan helyszínek pontos leírásába, ahol soha nem jártunk. Számtalan irodalmi példa támasztja alá e jelenséget.

Egyelőre címtelen írásom már most jóval nagyobb terjedelmű a Fanyűvőknél, de szeretném azt hinni: már eleve arról a fordulatszámról indul, mint amit annak második felében tapasztalni. De visszatérve erre a „no name” dologra: szegény könyvecske már vagy hatodik címét fogyasztja, de eddig egyik sem tűnt elég jónak nekem. Lehet, hogy a névadás gyönyörűségét a kézirat lezárását közvetlen megelőző percekre hagyom?

Már látom magam előtt (még ha távolról is) a finálészerű befejezést, majd a csattanót követő végső lecsengést. Ezért titokban (vagyis most már nem titokban) egy szeptember elsejei megjelenésről álmodozom. Ha már suliban kezdődik (de Las Vegasban végződik) a regény, miért ne lehetne e hajdan oly rettegett dátum a születésnapja? De ez csak terv. És tudjuk: ember tervez…