Korántsem hazai pálya – “fanyűvi” a rádióban!

Létezik egy írói nemzedék, ami talán nem is írói. Legalábbis olyan értelemben nem illeti tagjait a professzionális jelző, hogy – elenyésző kivétellel – már nem adatott meg nekik az írásból való megélhetés kiváltsága. Mégis „profi” munkákkal kell előrukkolniuk, hiszen az olvasónak nem adható el a hétköznapi helytállás, a harc az írásra lehetőséget biztosító fél órákért. Az olvasó természetes módon csakis a végeredményre kíváncsi.
Sőt! A hatvanhat csatorna évszázadában, az internet információcunamijának közepette a regény műfajának újabb és újabb kihívásokkal kell szembenéznie. Mindezt létrehozóinak könnybe lábadó szemei által, ahogy lehetetlen órán görnyednek a monitor előtt szerény bérlakásban, távol a kávéházak romantikus, termékeny atmoszférájától.
Az elefántcsonttornyokat is lebontották. Az alkotó nyugalom, a termő magány ellenében a könyvmegjelenés – és általában a könyvhét – időszaka leginkább választási kampányra hasonlít.
Kossuth-díjas írónk önéletrajzában bevallja: a nyolcvanas években még laza kézmozdulattal utasította el az őt interjúvolni készülő TV-stábot. Ma már a szerző nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne álljon oda könyve mellé.
Amit idáig leírtam, mégsem egy panasznap forgatókönyve akart lenni. Meggyőződésem, hogy amit az élet elénk rak, kihívásként, kalandként kell megélni.

Kalandban lesz részem kedden este hattól kezdődően az egyik leghallgatottabb online rádióállomás, a Lépés Rádió vendégeként.

Szerencsére ők nem az a médium, ahol megfelelő helyeken megfelelő összeget kell elhelyezni a nyilvános szereplésért, azt a benyomást keltve szegény hallgatóban, hogy a delikvens érdemei okán került adásba. Ők csak szőke nőt, disznótoros vacsorameghívást és egy dedikált könyvpéldányt kértek a szereplésért.
És akkor most egy mosolyjel: 🙂 Nehogy valaki félreértse! Három közül az utolsót gondolták komolyan. A másik kettő csupán előrevetíti azt az évelődős műsorvezetői stílust, amelyben részem lesz.
Hogy izgulok-e? Itt és most, a hétvége búrája alatt ülve még nem. Talán az adás kezdete előtt két perccel megy fel a vérnyomásom, remeg be a hangom.
Valahogy az az érzésem: az írótól (ha nagyképűen annak vallhatom magam) a hallgatók-olvasók egy rádiónyilatkozatban is stabilan álló, gyönyörűséges, ám mégis célratörő mondatokat várnak el, hiszen ha nem képes ilyeneket létrehozni, miért nem inkább kocsmázik írás helyett? (Azt mindenki tud.)
Holott a regényírás a szöszmötölés művészete. Úgy kell toldozni-foltozni, hogy a lendület ne lássa kárát – „gúzsba kötve kell táncolni”, hogy klasszikusokat idézzek. De mivel – mint említettem – csak a végeredmény számít, ha úri kedvem úgy tartja, visszaugorhatok tíz oldalakat javítani, csiszolgatni mondataimat.
Egy rádió egyenes adásában erre aligha van lehetőség. Esetleg, ha keddig valaki fel nem találja az időgépet. De nem fogja senki sem.
Úgyhogy kedden nyilvános kivégzés! 🙂 Legyetek Ti a nyilvánosság, kik e sorokat olvassátok!

Műsorváltozás! Szerdán este hattól lehet meghallgatni a beszélgetést a Lépés Rádióban.

Vélemény, hozzászólás?

Comment
Name*
Mail*
Website*