Mellénk szegődött a siker Szegeden (Hármas könyvbemutató a Bibliotékában, 2017. június 12)

A tavaszi könyvfesztivál legfőbb tanulsága volt számomra, hogy mindenféle online hókuszpókusz marketing helyett, az érdeklődők színe elé kell vinni a könyvet, s így lehet az érdeklődőből vásárló, majd olvasó. Egyedül viszont kevésnek érzem magam ehhez, ezért csapatot toboroztam, olyan hozzám hasonló tollforgatókból, kikben szintén túlteng a kalandvágy.

Azt hittem: ősz előtt nem arathatom le az ötlet termését, de egy nagyon kedves „tettestársam”, Sántáné Kurunczi Mária egyszer csak imigyen szólt: szeretettel várnak minket a szegedi Bibliotékában, a Szegedi Amatőr Alkotók Köre meghívására. A találkozót remekül hozzá lehetett kapcsolni az Ünnepi Könyvhét eseményeihez, annak valamifajta záróakkordjaként betudni.

És már ültünk is a vonaton a Stephanie Ford néven is író Városi Emesével és tündéri kislányával. Később, már Szegeden csatlakozott hozzánk Gebei Gábor, alias G.G.Doe, aki nem sokára megjelenő Roland című regényét jött promózni.

Kisebb fogadóbizottság érkezett elénk. Olyan jó időben voltunk, hogy még a Tóth Vendéglő meglátogatása is belefért, no meg egy mini városnézés is. De legalább (részemről hosszú idő után) beleszippanthattunk a város atmoszférájába.

A könyvtár több, mint gyönyörűnek bizonyult. Megtámadtam egy vaslépcsőt egy fotózás erejéig. Ugyanis Németh János alkalmi idegenvezetőnktől megtudtam: e grádicsokon maga Móra Ferenc is lépkedett. Így legalább elmondhatom: az ő nyomában járok!

A kiválóan felépített délutáni programot Nedelkovics László könyvtárigazgató úr indította el cseppet sem sablonos beszédjével, mellyel az Ünnepi Könyvhetet és a könyvpiac jelenlegi helyzetét értékelte. Utána a Hóvirág Népdalkör következett, akik szintén nem iskolás műsorral készültek, és ezért tudtak évszázados népdalkincsünk vonatkozásában is újat mutatni a hallgatóságnak.

Azután következtünk mi. Mivel Sántáné Kurunczi Mária évtizedekig szerkesztő-műsorvezetőként dolgozott a környékbeli Bagoly TV-nél, ezért – ahogy vártuk – érdekes kérdéseket, és jó szerkesztést kaptunk.

A vonaton éppen azt panaszoltam írótársnőmnek, hogy valahogy sosem tudom megszokni a nyilvános szerepléseket, az a szólásbéli babszem, úgy tűnt, örökre ott lesz a megfelelő helyen. Nos, először fordult elő, hogy többször tíz ember előtt ellazulva tudtam megnyilatkozni. Talán az a bizonyos rutin most érkezett meg hozzám. Ezért most meg már abban próbálok hinni: velem is marad. Mindenesetre ezen a napon arra kellett csak vigyáznom: hagyjam a többieket is szóhoz jutni.

Kedves új barátaink, a Szegedi Amatőr Alkotók Köre tagjai felolvasást eszközöltek írásainkból. A Fanyűvők egy jelenetét Budai István tolmácsolta a hallgatóság felé. Úgy tűnt, őszinte tetszést arat, pedig rendkívül nehéz feladatnak bizonyult olyan rész kiválasztása, ami önmagában értelmezhető, és nem spoiler.

A hangulat kedvéért egy tíz évvel ezelőtti versem is elmondásra került: Németh János ezáltal már nem csak idegenvezetői, hanem színészi vénájáról is bizonyságot adott.

Hogy valamennyire meggyőztük a hallgatóságot (pedig „csak” mondtuk, amit éreztünk), arra meg a „raklapnyi” eladott (és dedikált) könyv a bizonyság. A nagy beszélgetések következtében majdnem lekéstük a vonatot, de végül is bevackoltuk magunkat a fülkébe, új útitársunk, a kellemes fáradság társaságában.

Jómagam egy többnapos fesztiválról érkeztem a csodás Szegedre, melyen tudósító mivoltomban vettem részt. A sok napos vándorlás után furcsa volt visszaállni a hétköznapok mókuskerekébe.

Szerencsére ezeket is megszínesítette egy kedves vélemény. Vásárlóim egyike még aznap éjjel kiolvasta a Fanyűvőket, és csupán egyetlen szóval jellemezte: letehetetlen! Ezt se én mondtam. 🙂